Üdvözlünk
 
a mozgás
 
világában!
 
 
 
Szia!
 
 

A bolondok napjával kombinált húsvéti nyuszival "nyitott" április és ez meg is adta az alaphangot a hónapnak. Valahogy a mi családunkban is kicsit tótágast állt minden, csak kapkodtam a fejem. Nagyobbik lányom (atyavilág, hogy rohan az idő!) gimnáziumi felvételijén izgultunk, Krisztián az USA-ba utazott, sőt, a hónap utolsó napjaiban - egyelőre csak átmenetileg ugyan - áttettük a székhelyünket, aminek megfelelően megváltozott helyszínről fogom streamelni az újabb edzéseinket. Eleinte talán lesznek kisebb zökkenések a háttérben, de megígérhetem, hogy ebből Ti semmit nem fogtok majd érzékelni.


Májusra ismét csokorba szedtem néhány újabb kedvencemet és ezekből az edzésekből összeállított kihívással várlak benneteket a nyár "előszobájában". Talán tudjátok, ez amolyan szülinapi dilim itt a honlapon és - köszönhetően a rohanó időnek - már a harmadik ilyen válogatás lesz most nálunk. Nem leszek túl szigorú, legfőbb célom, hogy érezzük jól magunkat a bőrünkben miközben együtt sportolunk.


Szeretnék segíteni, hogy ismét többet tudjunk törődni testünk mellett a lelkünkkel is, ezért meghívtam Dr. Gulácsi Bernadettet, aki május és június hónapban venségeskedik a honlapon. Mindkét gyakorlását jó szívvel ajánlom, annak biztos tudatában, hogy igenis szükség van rendszeresen foglalkozni a belső béke megteremtésével, a lelki egyensúly stabilizálásával.

Nincs más hátra, mint előre. Tartsatok velem a folytatásban is!

 
 
427 KÜLÖNBÖZŐ EXKLUZÍV ONLINE
EDZÉS ELÉRHETŐ MÁR A HONLAPON
 
 
 
Könnyű
 
110 db edzés
 
MUTASD
 
Közepes
 
224 db edzés
 
MUTASD
 
ERŐS
 
93 db edzés
 
MUTASD
 
 
ENNYIT EDZETTÜNK ÖSSZESEN
 
 
 
 
9 hónap
4 nap
13 óra
57 perc
 
 
TELJESÍTMÉNYÜNK A HÓNAPBAN
 
Szinte semmi fékezés március óta, bőven a 2023-as átlag felett pörög a társaság! Remélem, azért figyeltek a pihenésre is, a nyár közeledtével sokan hajlamosak túlzásba esni...
 
 
 
 
Ez kb.
2 598 164
kalória összesen
 
 
 
EZ KB. MIVEL EGYENÉRTÉKŰ?
 
A húsvéti nyuszinak "össze tornáztunk" majdnem 6,5 tonna(!) sárgarépát, a kislányom egyik kedvenc csemegéjét. Imádja egész évben, különösen a nyári napokon. Csak nyitja a hűtőt és rágja is. Ő volna a nyuszi...?
 
 
 
LEGERŐSEBB EDZÉS A HÓNAPBAN
 
 
 
 
KEDVENC MÁJUS 3.0
 
A legtöbben már tudjátok: ez a kedvenc hónapom! Nem titkolom, hogy ilyenkor van pont a szülinapom is...
 
Jelentkezem
 

Hagyományosan az aktuális kedvenceimre épülő új kihívással jelentkezem májusra.
Nem leszek szigorú! Az engedékenységem oka most is az, hogy a válogatás nem bővülhet ki a hónap során egyik keddi, vagy szombati új órával sem, így ezek valóban "plusz" edzések lesznek. Ennek megfelelően a kihívás a maga hét edzésével végül nem is lesz annyira egyszerű.
Irány a tavasz, éljen a május 3.0!

 
 
TOP 3 HAVI KEDVENC
 
 
 
ELSŐ
 
MÁSODIK
 
HARMADIK
 
 
Seres Vivien "VENDÉGSÉGBEN"
 
 
LEGUTÓBBI VENDÉGOKTATÓNK
 
Sokoldalúan fejlesztő, szigorúan gerincbarát gyakorlatok és egy giga adag jókedv. Ezekre biztosan számíthatsz, ha velem tornázol!
 
MEGNÉZEM
 
 
ÚJ EDZÉSEINK A HÓNAPBAN
 
 
Rázódjunk vissza!
2024.04.02.
Kötetlen rohanás
2024.04.06.
Zsírégető létra
2024.04.09.
"Elköteleződés"
2024.04.13.
Súlyzós válogatás
2024.04.16.
Tartásjavítás, csípő mobilizálás
2024.04.18.
Lábsúlyos 'LIIT'
2024.04.20.
Tavaszi flow
2024.04.23.
Szigorú zsírégetés
2024.04.27.
Egy óra súlyzóval
2024.04.30.
 
 
Tőletek tudjuk
 
...hogy sokan készen álltok ismét újabb eszközök kipróbálására, ezért bővítettük újra az arzenálunkat. Azt is jeleztétek, hogy hasznos kiegészítésnek találnátok az edzéseink mellé, ha több lehetőség volna a lelki háttér "karbantartására". A pszichénkkel, a mentális állapotunkkal is törődnünk kell, májusi vendégemet pedig már e gondolat jegyében hívtam meg az oldalra...
 
 
LEZÁRULT KIHÍVÁS
 
 
 
ÉLŐ EDZÉSEK / PREMIEREK
 
minden kedden
 
18:00-tól
 
 
minden szombaton
 
9:30-tól
 
 
ÚJ VENDÉG ÓRÁK:
minden hónap harmadik csütörtökén,
délután 18:00-tól

KÖSZÖNÖM, HA MINKET VÁLASZTASZ!
 
 
 
FONTOS LINKEK
 
Ételrendelés
 
Facebook
 
Instagram
 
 
© Minden jog fenntartva | Ha kérdésed van, nézz itt körül, vagy írj nekünk!
https://video.beresalexandra.hu/gyakori-kerdesek