Üdvözlünk
 
a mozgás
 
világában!
 
 
 
Szia!
 
 

Júniusban - még véget sem ért az iskola - máris olyan forrósággal csapott le ránk a nyár, amire a legtöbben nem voltunk felkészülve.

Ennek ellenére nem csappant a lelkesedés az oldalon, még, ha picit kevesebbet is edzettünk "össze", mint a megelőző rekord május során. Az iskolai vakáció idején sokaknak még nehezebb megtalálni, ellopni azt a kis időt a családtól, amit önmagára fordíthat, így sok esetben a mozgás, edzés háttérbe szorul. Ez nagy hiba, hiszen a megszerzett kondíció és forma rövid hetek alatt semmivé válhat és testünk "bosszút" áll az elhanyagoltság miatt.


Mi itt, ebben a kis közösségben ennél azért elszántabbak vagyunk, úgy hiszem!

Talán ezekben a hetekben összeszorított fogakkal, de töretlen elszántsággal "nyomjuk" napról napra, hétről hétre. Megéri, higgyétek el! 46 évesen azt gondolom, nem vagyok rossz kondiban, mégis, én is érzem, amikor kihagyok véletlenül pár napot. Valahogy nem olyan komfortos, kiegyensúlyozott az ember. Különösen, ha látjuk a munkánk eredményét egy-egy családi fotón, nyaralós videón, vagy akár  "csak" érezzük, hogy könnyebben tesszük meg a kirándulást, mint egy évvel ezelőtt.


Aktuális kihívásomban még mindig a strandon "vagyunk" fél lábbal, Farkas Kinga pedig két roppant kompakt, ugyanakkor intenzív és igencsak hajtós edzéssel érkezett el hozzánk. (Nincs kifogás! Mindenkinek belefér az idejébe.) De jöttek és jönni is fognak újabb és újabb széria küldetések is, szóval nem kell unatkoznunk, ezt megígérhetem.

A hőség kapcsán pedig: emlékeztek még ugye? Én itt leszek!

 
 
213 DB KÜLÖNBÖZŐ ONLINE EDZÉSBŐL
VÁLASZTHATTOK MÁR A HONLAPUNKON
 
 
 
Könnyű
 
51 db edzés
 
MUTASD
 
Közepes
 
116 db edzés
 
MUTASD
 
ERŐS
 
46 db edzés
 
MUTASD
 
 
ENNYIT EDZETTÜNK ÖSSZESEN
 
 
 
 
7 hónap
14 nap
14 óra
6 perc
 
 
TELJESÍTMÉNYÜNK A HÓNAPBAN
 
A kánikula dacára sem adtuk 7 és fél hónap alá! Átszámoltuk többször is, a tévedés kizárva. Most már teljesen biztos, hogy megállíthatatlanok vagyunk...
 
 
 
 
Ez kb.
2 120 861
kalória összesen
 
 
 
EZ KB. MIVEL EGYENÉRTÉKŰ?
 
Ha a gyerekeknek a strandon netán olajban sült hasábburgonyát (172 kcal/100g) szeretnétek venni...nos, ebből - tessék megkapaszkodni! - 1,23 tonna sültkrumpli jönne ki!
 
 
 
LEGERŐSEBB EDZÉS A HÓNAPBAN
 
 
 
 
HASIZOM FIESZTA
 
Mielőtt szeptembertől szemérmesen "elbújtatjuk" őket, formáljuk intenzíven, „törődve, szeretgetve, kínozva, gyilkolva", de hatékonyan megdolgozva hasizmainkat!
 
Jelentkezem
 

Az otthon végzett edzéseink lejátszási listáját is érdemes időről időre megújítanunk. Bármennyire is gyorsan változik a divat, bármilyen szuper fitnesz eszközök és trendek jelennek meg, jönnek és mennek, egy dolog állandó: a nők lehetőleg lapos hasat szeretnének!


És, ami szintén nem elhanyagolható jó hír: többnyire tesznek is ezért.

Szóljon ez a kihívás tehát egyszerűen a hasizomról? Igen!

 
 
TOP 3 HAVI KEDVENC
 
 
 
ELSŐ
 
MÁSODIK
 
HARMADIK
 
 
Gárdus Bence "VENDÉGSÉGBEN"
 
 
LEGUTÓBBI VENDÉGOKTATÓNK
 
Hiszem és tapasztalom, hogy a helyes és rendszeres mozgással sokkal többet tehetünk egy boldogabb életért, mint azt sokan gondolnák...
 
MEGNÉZEM
 
 
ÚJ EDZÉSEINK A HÓNAPBAN
 
 
Nyárindító gumiszalag
2022.06.01.
Far- és combizom PLUSZ
2022.06.04.
Alap Kick-box Aerobic
2022.06.06.
Súlyzós 'HIIT'
2022.06.08.
Gumikötél Basic Plusz
2022.06.11.
8-7-6-5 'HIIT'
2022.06.15.
Labdás őrület
2022.06.18.
Haladó Kick-box Aerobic
2022.06.20.
Dupla Zsírégetés
2022.06.22.
Laza nyári 'BAND'
2022.06.25.
'HIIT' fent és lent
2022.06.29.
 
 
Tőletek tudjuk
 
...hogy a kihívások menü sokak számára az oldal legnépszerűbb területe. Számos felhasználó szinte havi órarendként tekint ezekre ez edzés gyűjteményekre. Ennek megfelelően emlékeztetünk, hogy néhány hete már lehetőséged van a korábbi hónapokban megjelent kihívásokat is elvégezni. Fontos: legfeljebb csak két külön kihívásod lehet egyszerre aktív!
 
 
LEZÁRULT KIHÍVÁS
 
 
 
ÉLŐ EDZÉSEK / PREMIEREK
 
minden szerdán
 
18:00-tól
 
 
minden szombaton
 
9:30-tól
 
 
ÚJ VENDÉG ÓRÁK:
minden hónap első és harmadik hétfőjén,
délután 18:00-tól

KÖSZÖNÖM, HA MINKET VÁLASZTASZ!
 
 
 
FONTOS LINKEK
 
Ételrendelés
 
Facebook
 
Instagram