Üdvözlünk
 
a mozgás
 
világában!
 
 
 
Szia!
 
 

Egyre csak gyűlnek a születésnapok: idén már négy éve, hogy elkezdtük itt, ezen a felületen együtt! Persze az idő repül, szinte észre sem vesszük, mennyire rohan, csupán ezek az évfordulók és a kerek edzésszámok fékeznek le minket egy kis nosztalgiázásra.


2020 őszén (éppen csak evickélve kifelé a Covid okozta sokkhatás alól) még azt sem biztosan tudtuk, hogy a kamerát függőlegesen, vagy vízszintesen helyezzük el inkább az állványon. Elképzelésünk sem volt róla, hogy a repedt fazékként kongó hangot hogyan tesszük majd élvezhetővé és - megvallom őszintén - a nappali hétről-hétre történő ki- és bepakolására sem voltunk felkészülve. Tele voltunk ötletekkel, lelkesedéssel és azzal a hittel, hogy ennek "jónak kell lennie" és olyat kell létrehoznunk, amit Ti is szeretni tudtok, miközben funkcionálisan is használható persze. Azt hiszem sikerült! Nyilván mindig lehetne szebbet, jobbat és többet, de mégis úgy érzem: mára bátran vállalható technikai színvonalú és megfelelő szakmaiságú a honlapunk! Köszönet a sok-sok ötletért, amiket tőletek kapunk ehhez "útközben"...


Persze, igyekszem továbbra is mindig újat, jobbat adni Nektek, de változatlanul hiszek abban, hogy szükség van időről-időre személyesen is találkozni, össze jönni! Februárban tehát ismét együtt táborozunk egyet, ezúttal még biztosan a jól bevált, megszokott helyszínen. (Részletek hamarosan!) Addig pedig készülünk az ünnepi anyagokkal, tervezünk meglepetés akciót is decemberre és persze van pár ötletünk, hogy a következő évben is feldobhassuk számotokra az itt töltött időt.


Novemberben olyan új vendégoktatóval jövünk, aki egyáltalán nem új az én életemben. Zlinszky Anett évtizedek óta járja lelkesen és kitartóan azt az utat, amely során számtalanszor találkozhattunk, kapcsolódhattunk. Az idei év utolsó két vendég edzését ő hozza el számotokra, remélem, tetszeni fognak a videói! Lesz szó benne spárgázásról is, de meg ne ijedjen senki, nem kell szó szerint érteni a dolgot...


Az év vége lassan már itt kopogtat az ablakunkon, a váratlanul szép idei ősz utolsó hírmondó falevelei is már a földön. Ilyenkor, a hidegben már egyre nehezebb elkézpelni, milyen felszabadító és vidám dolog volt a szabadban kocogni, sportolni. Aggodalomra azonban nincs okod: továbbra is rengeteg új edzéssel és ötlettel várlak az év hátralévő napjaiban is! Húzódjunk be együtt a meleg szobába, tornázzunk együtt!

Ez működik...

 
 
485 KÜLÖNBÖZŐ EXKLUZÍV ONLINE
EDZÉS ELÉRHETŐ MÁR A HONLAPON
 
 
 
Könnyű
 
127 db edzés
 
MUTASD
 
Közepes
 
253 db edzés
 
MUTASD
 
ERŐS
 
105 db edzés
 
MUTASD
 
 
ENNYIT EDZETTÜNK ÖSSZESEN
 
 
 
 
7 hónap
15 nap
11 óra
8 perc
 
 
TELJESÍTMÉNYÜNK A HÓNAPBAN
 
Nincs új a nap alatt, továbbra is tartjuk a negyedéves átlagunkat és megközelítőleg hét és fél hónapot edzünk együtt...októberben sem volt ez másként!
 
 
 
 
Ez kb.
2 129 067
kalória összesen
 
 
 
EZ KB. MIVEL EGYENÉRTÉKŰ?
 
Érdemes ilyenkor ősz végén még beszerezni egy kosár körtét, amíg lehet kapni! Darabonként úgy 100 kcal ez a gyümölcs, amelyből októberben kb. 21.300 embert meg tudtunk volna kínálni...
 
 
 
LEGERŐSEBB EDZÉS A HÓNAPBAN
 
 
 
 
 
Ezúttal kétféle edzéstípus közül is választhatsz! Szemezgess “csak állásban” végzett videók közül, pár edzésen persze a talajon is maradhatsz...
 
Jelentkezem
 

Az állásban és a földön végzett edzések megfelelő arányának megtalálása fontos az edzés hatékonysága, a test fejlődése és az általános sportteljesítmény szempontjából. Amíg az állásban végzett mozdulatsorok jobban aktiválják az alsó végtagok izmait és a törzs stabilizáló izmait, addig a földön végzettek főként a felsőtestet és a törzs izmait dolgoztatják. Az álló helyzetben végzett gyakorlatok gyakran nagyobb terhelést "pakolnak" az ízületekre (pl. térdre és bokára), miközben a talajon végzett feladatok kevésbé terhelik őket.


A kétféle edzésforma váltogatásával kiegyensúlyozottabban edzhetők a különböző izomcsoportok. Neked melyik lesz ma az első? Indulhatunk?

 
 
TOP 3 HAVI KEDVENC
 
 
 
ELSŐ
 
MÁSODIK
 
HARMADIK
 
 
Lőrincz Ernő "VENDÉGSÉGBEN"
 
 
LEGUTÓBBI VENDÉGOKTATÓNK
 
Arra törekszem, hogy az edzéseim változatosak és - megfelelő terhelés mellett - élvezetesek legyenek.
 
MEGNÉZEM
 
 
ÚJ EDZÉSEINK A HÓNAPBAN
 
 
Októberi zsírégetés
2024.10.01.
Őszi gumikötél edzés
2024.10.05.
Kellemes 'LIIT' percek
2024.10.08.
Ágyúgolyós bevetés
2024.10.12.
Zsírégető párok
2024.10.15.
Kondi Mix
2024.10.17.
Felsőtest fókusz
2024.10.19.
Csak semmi stressz!
2024.10.22.
BOSU edzés
2024.10.26.
29x1 mai kedvenc
2024.10.29.
 
 
Tőletek tudjuk
 
...hogy a keddi élő edzéseket követő chat alkalmával mindig felmerül egy-két érdekesebb szakmai kérdés is, amit meg tudunk beszélni kicsit részletesebben is. Érdemes tehát - lehetőség szerint - az élő edzésekre időt szentelni, hiszen a másnap feltöltésre kerülő, vágott változatban már ezek nem szerepelnek. Ha van kérdésed, itt mindig felteheted és megpróbálunk segíteni...
 
 
LEZÁRULT KIHÍVÁS
 
 
 
ÉLŐ EDZÉSEK / PREMIEREK
 
minden kedden
 
18:00-tól
 
 
minden szombaton
 
9:30-tól
 
 
ÚJ VENDÉG ÓRÁK:
minden hónap harmadik csütörtökén,
délután 18:00-tól

KÖSZÖNÖM, HA MINKET VÁLASZTASZ!
 
 
 
FONTOS LINKEK
 
Ételrendelés
 
Facebook
 
Instagram
 
 
© Minden jog fenntartva | Ha kérdésed van, nézz itt körül, vagy írj nekünk!
https://video.beresalexandra.hu/gyakori-kerdesek